A lelkibeteg ember befelé fordul, magával foglalkozik. Energiáit magára fordítja, nem másokra. Minden más egy kicsit – vagy nagyon – alárendelődik a problémájának. Érthető. Biztosan én is így gondolkoznék.
Ez a fajta egoizmus olyan, mint a láz: jelzi, hogy valami baj van. A lelki probléma kísérőjelensége.
A gyógyulás során aztán gyakran látom, hogy a (volt) beteg elkezdi észrevenni a világot, benne az embereket, és ismét képessé válik arra, hogy másoknak adjon. Az önző egoizmus helyére az adás képessége kerül. Ismét tud figyelni másokra, tud adni szeretetet.
Az a sejtésem, hogy az egoizmus feladása és a másokra figyelés képessége nem csak követheti, hanem okozhatja is a gyógyulást. Lehetne erőltetni. Például betegen is törődni többet másokkal. Ez persze nem menne könnyen, de a gyógyulásért úgyis mindig küzdeni kell.
Mármost ha az önzés a betegséghez, a szeretés képessége az egészséghez kapcsolódik, akkor lehet-e egy alapvetően önző természetű ember egészséges? Alkalmasint érezheti jól magát, az biztos, de lehet-e egészséges?
"jobb a világ"
Legutóbbi hozzászólások