Nadrág és egzisztencializmus
Tarthatatlan tovább a nadrághelyzetem. Kell egyet venni. Szerencsére úgyis dolgunk van az Árkádban, egyszerre megvesszük a nadrágot is. Van valamilyen jó hangulata ezeknek a plázáknak. A szeles, poros, töredezettaszfaltos világból egy másik világba lépek be. Tisztaság, elegancia. A belső tér harmonikus egyenesei és görbületei. Diszkrét zene. Az emberek illően teszik a dolgukat: sétálnak, ücsörögnek, boltokba bemennek, kijönnek. Mérlegelnek, vásárolnak. A többség jólöltözött. Valószínűleg divat lehet, hogy a nadrág szára magasan a boka felett ér véget. Vonzza az ember tekintetét. Csinos fiatal nő, testhez simuló ruhában. Tudja, hogyan kell lépni. És szép az arca is. Találkozik a tekintetünk, észrevette, hogy nézem. Egy pillanat volt, máris elfordul, rutinos. Biztosan nem először nézték meg. Na, a nadrágos boltot éppen csak annyit kellett keresni, amíg felvettem a hely hangulatát, máris itt egy, kettő, három, hajaj, jó helyen vagyunk! Nincsen éppen sokféle fazon, de az az egy színre tetszik. Elképzelem benne magam. A rendelőben, főleg ott fogom hordani. Eddig megfelel. Az eladó ajánl méretet, majd a próba közben már mosolyog is. Ennek örülök, én is kedves vagyok hozzá. Nem mindegy, hogy milyen emlékek kötnek majd az új nadrágomhoz. És igen, a nadrág tökéletes! A szára lehetne egy centivel rövidebb, de úgyis többnyire ülni fogok benne, és akkor pont jó a hossza. Remek! Ezt szeretem, amikor az első boltban az első darabot megveszem, és kész. És a pláza hangulata új színnel gazdagodik: megkönnyebbülés, csipetnyi büszkeség. Kicsit még nézelődünk, és feltöltődve lépünk ki a forgóajtón. Az élmény hátha eltart még néhány napig, jövő vasárnapig.
Utóirat: sejtésem lett arról, hogy a fogyasztói társadalom templomai hogyan csökkentik a létezés szorongását.
Irodalomjegyzék:
Hankiss Elemér: Félelmek és szimbólumok. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.
Legutóbbi hozzászólások